"Ez úton szeretnék köszönetet mondani elsősorban a Jóistennek, hogy lehetőségem nyílt eljutni Brazíliába, valamint szeretném megköszönni annak a névtelen szlovák adományozónak a segítségét, aki anyagilag támogatta utunkat. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm barátaimnak és a győri Szent Imrés híveknek, hogy imahátteret biztosítottak számunkra, Isten fizesse meg jóságukat százszorosan."
Horváth Glória

Rió kicsit messze van Magyarországtól, de három magyar fiatalnak sikerült mégis eljutnia Brazíliába az Ifjúsági Világtalálkozóra és bekapcsolódni az ottani MAGIS-ba. A szlovák jezsuitákkal való együttműködés gyümölcse ez az út, mert egy nagylelkű szlovák ember vállalta, hogy túl azon, hogy támogatja a közép-európai MAGIS szervezését (ami Rózsahegyen volt), kilenc középeurópai fiatalnak kifizeti a brazíiliai útját, ebből három magyarnak! De mi is történt velük Brazíliában?  

Pünkösty Mária beszámolója

„Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket!” Mt 28,19

Ez év januárjában derült ki, hogy lehetőségünk nyílik részt venni a brazíliai MAGIS-on és a Rio de Janeiroban megrendezendő Ifjúsági Világtalálkozón. Teljesen véletlenül (vagyis inkább Gondviselésszerűen) és nagyon gyorsan történt az egész, az indulás ideje is hamar eljött. Mivel nem volt önálló kiutazó magyar csapat, nem volt közös készülődés, nem gondolkoztam előre, végül még a csomagomat is csak az utazás előtti éjjel kapkodva pakoltam össze. Aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy Brazíliában vagyok, néhány ezer fiatallal a Föld minden pontjáról. Kellett egy kis idő, amíg átálltam és átadtam magam az eseményeknek.

Salvadorban, Brazília keleti partján volt a MAGIS előtalálkozója. Mivel két évvel ezelőtti találkozóról fel-felbukkant néhány ismerős arc, egész hamar otthonosan éreztem magam. Első este volt a szokásos megnyitó ünnepség, aztán következő este a népek ünnepe, közben városnézésre is elvittek minket- ekkor találkoztunk először a brazil valósággal. De nem volt igazán sok időnk itt, pár nap után ugyanis kis nemzetközi csoportokban indultunk az experimentumokra, majd az utolsó héten Rio de Janeiroba utaztunk mindannyian, hogy részt vegyünk az Ifjúsági Világtalálkozón.

A kint töltött három hét alatt rengeteg élményben volt részünk. Az egzotikus tájak, a kultúra, az emberek, az ételek sok meglepetést tartogattak. Ezt a látványos térbeli utazást kísérte egy nagyon intenzív belső utazás és tapasztalás is. Nem is kísérlem meg részletesen felsorolni hol és mit láttunk, mit csináltunk, inkább a számomra meghatározó tapasztalatokat próbálom kiemelni.

Salvadorból egy közép-brazil városkába, Barrosoba kerültünk experimentumra, szociális munkára. Az egész település megmozdult, nagyon vártak minket, sokan nem jártak még külföldön, nem láttak még külföldit, így érdekesek is voltunk számukra, roppant figyelmesek és kedvesen voltak velünk. Az experiment csoportunkat négy részre osztották, egyik csapat kórházba ment segíteni, egy másik csoport idősek otthonába, voltak, akik szegényeknek osztottak meleg ételt a város határában, a negyedik csoport - amelyikben én is voltam- egy testi és értelmi fogyatékosok otthonában "segített". Persze mindannyiunkban ott volt a tettrekészség, hogy valami hasznosat tehessünk értük- a híresen hatékonyságra törekvő szingapúriakban talán különösen is, de ugyan úgy a bolíviaiakban és bennünk, európaiakban (szlovákok, csehek és magyarok voltunk itt) is. Az első nap után azonban rájöttünk, hogy nem vagyunk hatékonyak, hosszabb idő elmagyarázni nekünk valamit, mint hogy saját maguk megcsinálnák a tennivalót. Újra és újra ezt fogalmaztuk meg a megosztó magis körökben - aminek minden nap megvolt az ideje úgy, mint a személyes imának is, hála az experimentum-csoportunk következetes vezetőjének. Ezek a tapasztalatok, imák és megosztások nyitották rá a szememet, szemünket, hogy egyáltalán nem az elvégzett munka vagy a hatékonyság a lényeg, hanem a jelenlét, az hogy teljes szívvel csináljuk-e, amit csinálunk, bármilyen kis dolognak is tűnik.  Ahogy a hét végére kezdtünk elszakadni a saját magunk elé állított elvárásoktól úgy bontakozott ki ebben az együttlétben egy nagyon mély kötelék a helyiek és a csoportunk között. Az utolsó napi búcsúzkodásnál nem maradtak száraz szemek, mindannyian éreztük és mindannyiunkat meghatott a megszületett közösségnek a mélysége és szépségét.

Leginkább két dologról szólt nekem az experimentum. Egyrészt hogy rádöbbentem: az itt végzett szociális munka igazából csak egy indok arra, hogy ott lehessünk a helyiekkel és megtapasztalhassuk azt, amit az Isten jelenlétében engedünk megszületni magunkban és a közösségben. Másrészt pedig az töltött el igazi csodálattal, hogy ugyan azokat a történéseket hány féle képpen tapasztaljuk és ezt a tapasztalatot hány féle képpen osztjuk meg egymással. Hány féle módon imádkozunk, hány féle ajándékot kapunk, hány félék vagyunk, hány féle úton járunk és ebben 

a sokféleségben hogy vagyunk mégis egyek.

Az experimentum utolsó napját egy a közelben zarándokló csoporthoz csatlakozva zarándoklattal töltöttük, ahonnan velük közösen utaztunk Rió de Janeiroba. Itt igyekeztünk megismerkedni a várossal, részt venni az Ifjúsági Világtalálkozó programjain, de azért kihívás ebből a csendesebb - bár Brazíliában a csendnek nem ugyanaz a mérőfoka, mint itthon-, befele forduló időszakból hirtelen belecsöppenni az óriási városba, ahol rajtunk kívül még 3 millió fiatal nyüzsgött az utcákon és ünnepelte a pápát. Jól esett volna, hogy a közös MAGIS szálláson újratalálkozzunk a magyar csapatunkkal, hiszen ilyenkor az experimentum-csoportok szétszélednek és mindenki visszamegy a saját delegációjához. De nem volt olyan közösség, akikkel együtt utaztunk volna, akiket egy hétnél régebb óta ismertünk volna. Pont ehhez kapcsolódik egy másik élményem.  Persze egyre több arc vált ismerőssé, de a legtöbbekkel nem ismertük egymást, mégis megnyugtató volt ebbe a színes kavalkádba esténként visszaérkezni a város zajából; azt éreztem hazaértem, köztük itthon vagyok. Ezt erősítették a még Rioban is tartott közös MAGIS programok, misék, imák, amiket áthatott az ignáci lelkiség.

A rioi forgatagban aztán sikerült eljutnunk és megnéznünk a nevezetességeket, részt vettünk a közös megnyitó ünnepségén, a pápa köszöntésén. Nagyon kedves látvány volt, ahogy Ferenc pápa a felvezető motorok és lesötétített ablakú fekete autók mögött megérkezett a kis szürke családi autójával és egy darab sofőrrel. Élmény volt az éljenző tömegben lenni, találkozni a pápával, figyelni ahogy három dolgot igyekezett a szívünkbe vésni: imádkozást, szentségekhez járulást és szolgálatot, illetve hallgatni ahogy mindannyiunkat küldött, hogy tanítvánnyá tegyünk minden népet- hiszen "számít ránk az Atya, számít ránk Krisztus és a pápa is számít ránk", ahogy mondta.

A Rióban töltött hét alatt minden pompa és ünneplés mellett egy bevásárlóközpont csendes 5. emeletén felállított kiállítás tette rám a legnagyobb hatást. Teréz Anyáról szólt, néhány képpel színesebbé tett leírásból, egy vitrinből (amiben a ruhája, a szandálja és a száz helyen megfoltozott kis táskája volt kiállítva), egy az ő szobája mintájára berendezett szobából, egy ima közben őt ábrázoló szoborból és egy róla forgatott filmből állt. Ez a kis kiállítás próbálta bemutatni, hogyan végezte Teréz Anya a Szeretet Misszióját. Lisieuxi kis Szent Teréz, a "kis utak szentje" és Teréz Anya két különösen kedves szent számomra. Valahogy ők adtak nekem választ a találkozó mottójára is "Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden nemzetet", hol és hogy érdemes ezt tenni. Egyszerűen, a szeretet misszióját állítják példaként. Az imából forrásozva a szokásos dolgokat szokatlan nagy szeretettel végezték. Minden helyzetben.

Nagyon hálás vagyok a kint töltött időért. Bízom benne, hogy a többi néhány millió fiatallal együtt tudjuk engedni, hogy növekedjen bennünk mindaz, amit a találkozón a szívünkbe ültettek, és válaszolni tudunk a pápa hívására.

Horváth Glória beszámolója

2013. július 11-én két magyar társammal, Marcsival és Csabával, valamint három cseh lánnyal a hajnali órákban indult a repülőgépünk a budapesti Liszt Ferenc Reptérről.  Utunk kb. 16 órán át tartott, amíg Amszterdamon keresztül Sao Paulon át, Brazília egyik legnagyobb városába, Salvadorba érkeztünk. A reptéren a helyi fiatalok rögtön énekkel és tánccal fogadtak minket. Szállásunk a jezsuita fenntartású Antonio Vieira gimnáziumban volt, ami tökéletes teret biztosított a 3500 „MAGIS-os” fiatal elhelyezésére. A Salvadorban eltöltött napok alatt felfedezhettük a várost, táncos flashmobot forgattunk, valamint minden nap Szentmisén vehettünk részt, amelyek közül az egyiket a jezsuita generális atya celebrált. Innen indult tovább minden fiatal a saját experimentumának (ami lehet szociális, ökológiai, kulturális vagy spirituális misszió, illetve zarándoklat) a helyszínére, kisebb csapatonként mindenki Brazília más-más városba. Én a Minas Gerais államban található 

Barroso nevű városkába mentem, ahol majdnem egy hétig a helyi kórházban végeztem önkéntes tevékenységet bolíviai, cseh és szingapúri fiatalokkal együtt. Segítettem a konyhán, a mosodában és a gyógyszertárban is, de legjobban a beteg emberek között szerettem lenni. Három nagyon kedves lány személyében tolmácsból sem volt hiány, ami azért is volt fontos, mert a betegek és hozzátartozóik nagy érdeklődéssel voltak irántam és hiába nem beszéltünk közös nyelvet folyamatosan kérdezgettek, beszélgettek velem. Szinte lehetetlen elmondani, hogy a Barrosoban élő emberek mennyire kedvesek. Életemben ennyi mosolyt, ölelést és ajándékot nem kaptam, mint ott. Búcsúzásként a helyi fogyatékkal élő fiatalok műsorral készültek nekünk – amin szem nem maradt 

szárazon- majd pedig egy hamisíthatatlan brazil karnevállal, szambával záródott a barrosoi hét. Utunk következő állomása Sao Joao del Rei volt, ahol este egy egészen különleges vallási fesztiválon vehettünk részt, majd másnap délelőtt gyalog indultunk el a festői szépségű Tiradentesbe, ami sokak szerint Brazília egyik leggyönyörűbb városa, és a Szentháromság tiszteletére megrendezett ünnepségéről vált híressé, ami minden esztendőben 50.000 embert vonz.

Rio de Janeiroban bő egy hetet töltöttünk. Ez idő alatt sikerült felfedeznem a város fő turisztikai célpontjait, jártam a Cukorsüveg-hegyen, a Corcovadon a Krisztus szobornál, Paquetá-szigeten, megnéztem a Katedrálist, valamint világ legnagyobb futball stadionját a Maracanat stb. A találkozó fő programjai mindig késő délután, illetve este kezdődtek, melyeknek a Copacabana, Rió legnagyobb és leghíresebb strandja adott otthont. Hála Istennek sikerült kétszer is szinte testközelből találkoznom a Szentatyával, akinek a tanulságos szavait több mint 3 millió fiatal (köztük 90 magyar) hallgatta figyelmesen. A nagy esőzések nem tették lehetővé, hogy a virrasztás és a vasárnapi, Ferenc Pápa által celebrált Szentmise a Riótól 14 kilométerre fekvő Campus Fidein legyen megrendezve, ezért hétvégén is a Copacabanan gyűlt össze ez a sok fiatal a világ minden tájáról. A mise után sietve indultunk vissza a csomagjainkért a Santo Inacio iskolába, mert aznap este már indult is vissza a gépünk Párizson át, Budapestre. Egy dologban biztos vagyok, a Brazíliában eltöltött 2 és fél hét volt életem eddigi legszebb időszaka.

 Ez úton szeretnék köszönetet mondani elsősorban a Jóistennek, hogy lehetőségem nyílt eljutni Brazíliába, valamint szeretném megköszönni annak a névtelen szlovák adományozónak a segítségét, aki anyagilag támogatta utunkat. Végül, de nem utolsó sorban köszönöm barátaimnak és a győri Szent Imrés híveknek, hogy imahátteret biztosítottak számunkra, Isten fizesse meg jóságukat százszorosan.