"Talán vannak itt olyan fiatalok, akik meghallották szívükben ezt a hívást, a vágyat, hogy papok legyenek, hogy másokat szolgáljanak Istentől származó dolgokban, hogy életüket a hitoktatásnak, a kereszteléseknek, a megbocsátásnak, az Oltáriszentség ünneplésének, a betegek ápolásának szenteljék. Ha valaki közületek már érezte ezt a szívében, akkor Jézus keltette fel ezt benne."
Ferenc pápa

Katekézise elején Ferenc pápa felidézte, hogy a keresztség, a bérmálás és az Oltáriszentség együtt alkotják a keresztény beavatás misztériumát, a kegyelem egyedülálló nagy eseményét, amely új életet ad nekünk Krisztusban. Ez az alapvető hivatás egyesít mindenkit az egyházban, mint az Úr Jézus tanítványait. Van emellett két szentség, amely két sajátos hivatásnak felel meg: az egyházi rend és a házasság szentsége. Ezek kétféle nagy utat jelentenek, amelyeken keresztül a keresztények saját életüket a szeretet ajándékává tehetik, Krisztus példájára és az ő nevében, és így hozzájárulhatnak az egyház építéséhez.

Az egyházi rend szentsége – amely a püspökség, a papság és a diakonátus hármas fokozatára tagozódik – az a szentség, amely képessé tesz a szolgálat gyakorlására, amelyet az Úr Jézus bízott az apostolokra, hogy legeltessék nyáját a Lélek erejében és szíve szerint. Legeltessék Jézus nyáját, de nem az emberi erő vagy a saját hatalom erejével, hanem a Lélekével és Jézus lelkületével, amely a szerető szív lelkülete. A pap, a püspök és a diakónus legeltesse az Úr nyáját szeretettel. Ha nem így teszi ezt, akkor nincs szükség rá – nyomatékosította a pápa. Ilyen értelemben azok, akiket kiválasztanak és felszentelnek erre a szolgálatra, ha a Szentlélek erejével és Isten nevében töltik be hivatásukat, akkor tulajdonképpen Jézust teszik jelenvalóvá minden időben.

Ezt követően három aspektust emelt ki a pápa az egyházi rend szentségével kapcsolatban. Az első, hogy a felszentelteket a közösség élére állítják. Igen, ők vezetők, de Jézus számára ez annyit jelent, hogy hatalmukat a szolgálatnak vetik alá, ahogy ő megmutatta és tanította tanítványainak: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük. A ti körötökben ne így legyen. Aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni, legyen a cselédetek. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak és odaadja az életét váltságul sokakért” (Mt 20,25-28). Egy püspök, egy pap, aki nem a közösség szolgálatában áll, nem cselekszik helyesen, hibázik – hangsúlyozta a Szentatya.

A Krisztussal való szentségi egyesülésből származik egy másik jellegzetesség, az egyház iránti szenvedélyes szeretet. Gondoljunk az Efezusiakhoz írt levélre, amelyben Szent Pál azt mondja, hogy „Krisztus szerette az egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje. Ragyogóvá akarta tenni az egyházat, amelyen sem szeplő, sem ránc, sem egyéb hasonló nincsen, hanem szent és szeplőtelen” (Ef 5,25-27). Az egyházi rend szentségének erejében a pap teljesen saját közösségének szenteli magát, és szereti azt teljes szívvel, ez az ő családja. A püspök, a pap nagyon szereti az egyházat. Hogyan? Amint Krisztus szereti az egyházat. Ugyanezt mondja Szent Pál a házasságról: a férj szereti feleségét, mint Krisztus az egyházat. Ez a szeretet nagy misztériuma: a papság és a házasság szentsége az az út, amelyen az emberek az Úr felé haladnak.

Az egyházi rend szentségének harmadik aspektusáról szólva a pápa utalt Szent Pál apostolra, aki Timóteustól, tanítványától azt kéri, hogy ne hanyagolja el, sőt mindig újítsa meg a benne levő ajándékot. „Ne hanyagold el magadban a kegyelmet, amelyet a prófétai szó alapján a papság kézföltételével nyertél” (1Tim 4,14). Ha a püspök és a pap nem táplálja szolgálatát az imádsággal, Isten Szavának meghallgatásával, az eucharisztia mindennapi ünneplésével és a bűnbánat szentségének gyakorlásával, annak elkerülhetetlenül az lesz a vége, hogy szem elől téveszti szolgálatának alapvető értelmét és azt az örömet, amely a Jézussal való mély szeretetközösségből fakad.

Az a püspök és pap, aki nem imádkozik, aki nem hallgatja Isten Szavát, aki nem mutat be szentmisét nap mint nap, aki nem jár rendszeresen gyónni, az hosszú távon elveszíti a Jézussal való egységet és középszerűvé válik, ami nem tesz jót az egyháznak. Ezért segítenünk kell a püspököket és papokat, hogy imádkozzanak, hallgassák Isten Szavát, amely mindennapi kenyerük, továbbá, hogy mutassanak be szentmisét mindennap, és rendszeresen járuljanak a bűnbocsánat szentségéhez. Ez rendkívül fontos, mert a püspökök és a papok megszentelődését érinti.

Végül Ferenc pápa megosztotta egy gondolatát az egybegyűltekkel. Hogyan válik valaki pappá? Ez egy különleges meghívás, amely az Úrtól indul el. Az Úr hív. Hívja mindazokat, akiktől azt várja, hogy pappá váljanak. Talán vannak itt olyan fiatalok – fordult a Szent Péter téren összegyűltekhez a pápa –, akik meghallották szívükben ezt a hívást, a vágyat, hogy papok legyenek, hogy másokat szolgáljanak Istentől származó dolgokban, hogy életüket a hitoktatásnak, a kereszteléseknek, a megbocsátásnak, az Oltáriszentség ünneplésének, a betegek ápolásának szenteljék. Ha valaki közületek már érezte ezt a szívében, akkor Jézus keltette fel ezt benne. Gondoljatok erre a meghívásra és imádkozzatok, hogy növekedjen és hozzon gyümölcsöt az egész egyházban – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson.

Ezt követően köszöntötte a világ minden részéről érkezett zarándokokat. Végül a fiatalokhoz, a betegekhez és az új házasokhoz fordult. Utalt rá, hogy kedden ünnepeltük az angyali üdvözlet liturgikus ünnepét. A fiatalokat, különösen is a téren jelenlevő cserkészeket arra kérte, hogy hallják meg Isten akaratát úgy, mint Szűz Mária. A betegek ne csüggedjenek a legnehezebb pillanatokban sem, tudván azt, hogy az Úr nem ad olyan keresztet, amely meghaladja erejüket. Az új házasokat pedig arra buzdította, hogy házaséletüket építsék Isten Szavának szilárd sziklájára.

Magyar Kurír