Azt szeretném kérdezni, hogy egy ideje beteg vagyok, jelen esetben depresszió, viszont úgy érzem, hogy a Isten hív engem. Érdemes-e, és egyáltalán lehet-e így pap, vagy szerzetes valaki?

 
A papi és szerzetesi hivatáshoz szükség van egy alapvető testi és lelki egészségre. A pap küldetése, hogy Isten örömhírét adja tovább minden ember felé, hogy meghallgassa, vigasztalja azokat is, akik nehézségekkel küzdenek, betegek, vagy valamilyen veszteség történt az életükben. A lelkipásztori feladatok tehát komoly munkabírást és pszihés teherbíró képességet igényelnek. Ha a lelkipásztor maga is beteg, depresszióval küzd, akkor bizony nagyon nehéz örömet sugároznia, még másokat is vigasztalnia. Ezért depressziós betegséggel nem szabad felvenni papi, szerzetesi képzésbe senkit, csak ha világosan nem látszik, hogy már kigyógyult ebből és valószínűsíthető, hogy meg van benne a szükséges pszihés teherbírás. Van ugyanis olyan, hogy valakinek van egy átmeneti depressziós időszaka, de segítséggel ki tud lábalni belőle. Viszont ha a depresszió nem átmeneti természetű, hanem később is egy törékenységet jelent az ember életére, akkor ez sajnos nem teszi lehetővé a papi vagy szerzetesi életet.
Ettől még a papi vagy szerzetesi élet vágya lehet hiteles. Ilyenkor azt érdemes keresni, hogy ha nem is papi vagy szerzetesi élet keretein belül, de milyen más módon tudnád szolgálni Istent és az embereket.