A lelki élet bizony ilyen hullámzó szokott lenni. A fontos, hogy az érzelmi hullámhegyek idején ne bízzuk el magunkat, a hullámvölgyek idején pedig ne ijedjünk meg, hanem tartsunk ki a korábbi jó elhatározásaink mellett.

A lelki életben van, amikor hátszelünk van, és Isten egészen közel jön hozzánk, megajándékoz édességével, és akkor minden olyan könnyűnek tűnik. De van, amikor mindez teljesen hiányzik. Minden ember, aki komoly lelki életet él, megtapasztalja ezt. Ezt azért lényeges tudnod, mert lehetnek téves elvárásaid, hogy egy keresztény embernek mindig boldognak kell éreznie magát, mindig Isten jelenlétét kell tapasztalnia, vagy hogy akkor van hivatásom, ha minden percben lobogok. Ez nem így van. A legnagyobb szenteknek is voltak elhagyatottság tapasztalatai. Emberi szinten is lényeges tudnod, hogy az érzelmeink változékonyak, nem uraljuk őket. Van, amikor könnyű szeretni valakit, de van, amikor semmi kedvünk nincs.

Mit tegyünk, amikor a mélyponton vagyunk? Szent Ignác ezt javasolja:

  1. Ne változtassunk a jó elhatározásainkon, tartsunk ki mellettük!
  2. Változtassuk meg a saját hozzáállásunkat (agere contra!): szedjük össze magunkat!
  • Intenzívebben kell imádkoznunk, kérni Isten segítségét
  • Vizsgáljuk meg, hogy nem vagyunk-e lanyhák, hanyagok a lelki dolgainkban?
  • Szilárdan bízni abban, hogy Isten most is mellettünk van, ha nem is érzem, ő akkor is segít, és elegendő erőt ad a hűséghez
  • Hinni, hogy ki fog sütni a nap, Isten ki fog emelni a vigasztalanságból. Türelem!