"Az Egyházra nagyszabású, igényes és csodálatos feladat lett bízva: az új evangelizáció műve, melyre ma a világnak mérhetetlenül szüksége van. A világi Krisztus-hívőknek e feladat élő és felelős részének kell tekinteniük magukat, mivel az evangélium hirdetésére, s a személy és társadalom igényeiből fakadó értékek szolgálatára kaptak meghívást."
II. János Pál pápa

Alapvető keresztény élethivatás a világi hivatás. A keresztség és a bérmálás szentségéből fakadóan Jézus személyesen hívja és küldi a keresztényeket a világba, hogy ezt a világot megszenteljék, és az evangélium szellemében átalakítsák. A világi hivatás az életszentség egyik útja. De mit is jelent részleteiben ez a hivatás?

1.     Történelmi áttekintés

Az első keresztények közösségében a Krisztusban hívőket közös küldetéstudat jellemezte: mindnyájan feladatuknak tekintették Jézus Evangéliumának hirdetését. Jóllehet világos volt az apostolok és utódaik (a püspökök, papok) tekintélye és szerepe, de minden keresztény a saját felelősségének tekintette az evangelizációt.

A konstantini fordulat után, a kereszténység tömegvallássá válásával egyre csökkent a világi hívek küldetéstudata. Egyre passzívabb lett a szerepük az Egyház életében, kivéve az uralkodókat és az arisztokráciát, akik viszont a szükségesnél jobban is uralták az egyházi életet (pl. püspöki kinevezések, stb.).  A közgondolkodásban, amikor Egyházról beszéltek, gyakran csak a klérust értették alatta. A XIX. század vége felé elkezdődött a világi keresztény hivatás jelentőségének újra felfedezése (pl. Newman bíboros írásai), ami a II. Vatikáni Zsinatban csúcsosodott ki. Ez volt az első zsinat, amely külön dokumentumban foglalkozik a világi hívekkel: feladatukkal, küldetésükkel, jogaikkal. A zsinat tanítását II. János Pál: Christifideles Laici (1988), a világi Krisztus-hívőkről szóló apostoli buzdítása mélyítette el és fejtette ki  részletesebben.

2.     Mi is a világi keresztény hivatás?

A laikus szót gyakran a „hozzá nem értő” szinonimájaként használjuk. Laikus vagyok ebben a kérdésben, azaz nem értek hozzá. A szó eredete viszont semmi negatív jelentésárnyalatot nem tartalmaz.  A „laikus”, a görög laos szóból származik, ami népet jelent. Ebben a kontextusban laikus keresztény mindaz, aki Isten népéhez tartozik – kivéve a papságot és a szerzeteseket.

a.      Egyenlő méltóság

A világi keresztények teljes értékű tagjai az Egyháznak, sőt XII. Piusz pápa még erősebben fogalmaz: „nem csupán az Egyházhoz tartoznak, hanem ők az Egyház, azaz a Krisztus-hívők közössége a földön a közös fő, nevezetesen a római pápa és a vele közösségben lévő püspökök vezetése alatt. Ők az Egyház.” (II. János Pál, CL 9, XII Piuszt idézi). A világi hívőknek, a papoknak, és szerzeteseknek közös a méltóságuk.  Alapvető egyenlőség van közöttünk: mindnyájan Isten gyermekei vagyunk. „Értetek vagyok püspök és veletek keresztény” – mondja Szent Ágoston. A feladatok és a kompetenciák persze különbözőek, ezért az együttműködés és a kölcsönösség kell jellemezze a viszonyokat. A Zsinat hangsúlyozza, hogy mindenki egyaránt hivatott az életszentségre. Meghaladottá vált az a nézet, hogy a szentség az ún. „tökéletesség” életállapotaihoz kötődjön (szerzetesség, papság). A világi keresztények éppen úgy hivatottak az életszentségre, mint a papok vagy a szerzetesek. Ha valaki szent akar lenni, nem feltétlen kell papi vagy szerzetesi életben gondolkodnia.

b.     Karizmatikus felszenteltség

A világi keresztények részesednek Krisztus papi, prófétai és királyi küldetésében, azaz küldetésük a világ megszentelése, az evangélium hirdetése és a világ átalakítása Jézus tanításának szellemében. Küldetésükhöz valóságos felszentelésben részesülnek (vö. AA3) a keresztség, bérmálás és a legtöbb esetben a házasság szentségei által. Isten minden kereszténynek sajátos képességeket és kegyelmi ajándékokat ad. Világi kereszténynek lenni ezért karizmatikus hivatást jelent. Nem tömeghivatás ez, ahol mindenki egyforma csomagot kap, hanem Isten egészen egyéni, személyre szóló adományokat ad a közösség és a világ szolgálatára.

c.      Apostolok a világban

Világi kereszténynek lenni apostoli hivatást jelent. Krisztus egészen személyesen küldi a híveket a világba (vö. AA33). Az egész életük, annak minden eleme a küldetés része. Eltűnik a szent és a profán merev szétválasztása, nincs vasárnapi és hétköznapi lelkiismeret. A keresztény ember arra hivatott, hogy életének minden dimenzióját hassa át és szentelje meg a hite. Család, barátságok, munka, tudomány, művészet, közélet, politika, hazaszeretet, sport, stb., mind a keresztény küldetés területei.

d.     Világi jelleg

A Zsinat szerint a laikus keresztények sajátossága a „világi jelleg” (vö. LG31). Ez egyrészt azt jelenti, hogy a család, a szakma, a társadalmi élet megszokott körülményei a küldetésük helye. Felvetődik persze a kérdés, hogy a szerzetesek, vagy papok nem ebben a világban élnek? Dehogynem. Ugyanakkor amikor valaki pl. szerzetes lesz, akkor elhagyja a családját és a szerzetesközösség lesz a mindennapi életközege, és nem a vérszerinti családja. Vagy a pap is dolgozik, de munkája egészen speciális lelkipásztori feladat, nem pedig olyan szakma, amit a többi ember gyakorol.

A világi jelleg másik jellemzője, hogy kiemelt módon a világiak feladata az egész evilági rend megújítása, vagyis ennek a világnak teljes valósága Isten tervei szerint történő átalakítása. „A világi hívők (…) kiemelt módon arra kapnak hivatást, hogy visszaadják az egész teremtés eredeti értelmét” – írja II. János Pál (CL14). A természettudomány, a politika, a gazdaság, stb. elsősorban tehát a világi keresztények küldetésterülete.

3.     Apostoli területek

a.      Egyházi közösségek

Minden kereszténynek küldetése az evangélium hirdetése. A világi hívők révén tud az Egyház olyan embereket megszólítani, olyan területeken tevékeny lenni, ahol „csak általuk lehet az Egyház a föld sójává” (LG33). Az új evangelizáció sikere sajátosan is a világiak küldetéstudatán múlik (vö. CL34).

A liturgián való tevékeny részvétel és az egyházközségi munka központi elemei a világi hivatásnak.

b.     Család – házasság

A Zsinat szerint a családoknak „páratlan jelentősége van” (AA11), ezért elsődleges keresztény hivatás a családi élet szolgálata. A házasság szentsége férfi és nő végleges és kizárólagos szeretet-szövetségén  keresztül hirdeti Isten szeretetét népe iránt (vö. Ef 5,25). Életük termékenysége révén növekszik a keresztények közössége mind fizikai, mind lelki értelemben.

c.      Fiatalság

A Zsinat szerint „maguk a fiatalok legyenek az ifjúság első és közvetlen apostolai” (AA12). Azaz fiatalnak lenni különleges apostoli feladatot is jelent.

d.     Munka

A keresztény ember számára a munka több mint puszta kenyérkereset. A mindennapi munka révén a Teremtő Isten munkatársává válik.

e.      Közjó

Keresztények feladata, hogy igazságosabb társadalmi és gazdasági struktúrákat hozzanak létre együttműködve minden jó szándékú emberrel. Különösképpen feladat a gyengék, a szegények és az élet védelme annak kezdetétől a természetes végéig (abortusz és eutanázia elutasítása). A közügyek intézése, a politika a keresztény felelősségvállalás és küldetés fontos területei.

f.       Ökológia

Felelősségünk van a teremtett világért és a jövő nemzedékek felé. II. János Pál szerint „Az ember kezei között olyan ajándék van, amelyet a jövendő nemzedékeknek, ha lehetséges, még jobbá téve kell átadnia, mert Isten ajándékai nekik is szólnak” (CL43).

g.      Kultúra

II. János Pál szívügye volt a kultúra evangelizációjának gondolata, ezért szinte szenvedélyesen írja, hogy: „az Egyház sürgeti a világi Krisztus-hívőket, hogy erős lélekkel és alkotó szellemi erővel legyenek jelen a kultúra különböző területein, az iskolákban és az egyetemeken, a tudományos és technikai kutatás központjaiban, a művészi alkotás és a humanista gondolkodás színhelyein. (…) evangelizálni kell magát az emberi kultúrát, illetve kultúrákat. Evangelizálni: nem felületesen, nem külsőségesen, nem díszletszerűen, de belülről, életet alakítva, gyökeresen.” CL44

4.     Világi lelkiség

a.      Krisztussal való kapcsolat

A világi keresztény hivatás feltételezi az elmélyült lelki életet, amiben a Krisztussal való szoros kapcsolat döntő jelentőségű:  „a világiak apostolkodásának termékenysége attól függ, hogy mennyire eleven a kapcsolatuk Krisztussal” – fogalmaz a Zsinat (AA4). Ezt a kapcsolatot leginkább a szentségek, főleg az Eucharisztia táplálja.

b.     Megtalálni Istent mindenben

A világi hivatásban megélt életszentség jellemzője, hogy a lelki élet mindet áthat: „Sem a családért való fáradozásnak, sem bármilyen világi foglalkozásnak nem szabad kívül esnie lelki életük körén” (AA4). Az élet minden eseménye az Istennel való találkozás helye lehet: „keresni az Ő akaratát minden eseményben, meglátni Krisztust minden emberben, ismerősben és ismeretlenben; helyes ítéletet alkotni a mulandó dolgok igazi jelentőségéről és értékéről önmagukban véve, vagy az ember végső céljához viszonyítva.” (AA4)  

c.      Szentté lenni a világban

A világi kereszténynek nem kell elmenekülnie a világból, hogy szentté váljon, épp ellenkezőleg, épp ebben a világban, a mindennapok tevékenységében hivatott szentté válni. II. János Pál pápa így fogalmaz: „mindennapi tevékenységeket úgy kell tekinteniük, mint alkalmat arra, hogy Istenhez kapcsolódva teljesítsék az Ő akaratát, ugyanakkor a többi embernek szolgálva elvezessék őket az Istennel való közösségre Krisztusban” (CL17 ).

d.     A küldetésre való felkészülés hármas dimenziója

Mindehhez persze megfelelő felkészülés is szükséges. A világi keresztények is hivatottak arra, hogy hitüket alaposan ismerjék, mind elméletben (filozófia, etika, teológia), mind pedig gyakorlatban, hogy „mindig a hit világánál lásson, ítéljen és cselekedjen” (AA29 ). Ehhez igényes és folyamatos szellemi és lelkiségi képzésre van szükség. A Zsinat kiemeli még azt is, hogy ahhoz, hogy a világi keresztények be tudják tölteni apostoli hivatásukat, szükségük van általános műveltségre, saját kultúrájuk alapos ismeretére, valamint a saját szakmájukban való komoly jártasságra. Kultúra, szakma, és hit tehát szorosan összefügg, egymást kiegészítik. Nem tudja betölteni hivatását az, aki felkészületlen a szakmájában, műveletlen, vagy hitében alulképzett. Nem csak a hitbeli növekedés, de a szakmai és kulturális fejlődés is a világi keresztény életszentség szerves dimenziója.

e.      Szent életű világiak

Az egyház által szentként tiszteltek között számos világi van, kezdve a legnagyobbakkal, mint Szűz Mária - akit a zsinat a világiak fő példaképének tart, vagy férje Szent József.  A vértanúk egyházának idején különösen sok világi keresztény szentet tiszteltek. Ott vannak a katonaszentek, mint Sebestyén és Flórián, a fiatal lányok, mint Ágnes, Ágota, Cecília, vagy anyák, mint Perpetua és Felicitas, vagy az orvos szentek Kozma és Damján. A római misekánonban is megemlékezünk róluk. Későbbi korokból említhetjük az Árpád-ház szentjeit (István, László, Erzsébet), vagy Anglia kancellárját Mórusz Szt. Tamást.  A modern korban egyre több világi keresztényt avattak boldoggá, vagy folyamatban van a boldoggá avatásuk. Ilyenek a fiatalok, mint Giorgio Frassati, vagy Chiara Luce Badano; családosok mint Batthyány Strattmann László; Louis és Zélie Martin (Kis Szent Teréz szülei); Gianna Beretta Molla, az anya, aki életét áldozta gyermeke születéséért; Giuseppe Moscati, Nápoly szegényeinek orvosa; politikusok, mint Firenze szociális érzékű polgármestere Giorgio La Pira, vagy az Európa gondolat nagy megálmodója, Robert Schumann.

f.       II. János Pál buzdítása a világi keresztényekhez:  

„korunk minden embere felé ismét hallatjuk kérlelő kiáltásunkat, amellyel legfőbb pásztori szolgálatunkat kezdtük: "Ne féljetek! Nyissátok meg, sőt tárjátok ki egészen Krisztus előtt a kapukat! Nyissátok meg az Ő üdvözítő hatalma előtt az országok határait, hasonlóképpen a gazdasági és politikai rendszerek határait, a kultúra, a civilizáció és a fejlődés széles területeit. Ne féljetek! Krisztus tudja, hogy 'mi lakik az emberben'. Egyedül Ő tudja! Manapság az emberek nagyon sokszor nem tudják, mit hordoznak magukban, lelkük legmélyén, szívük rejtekén. Hasonlóképpen gyakran bizonytalanok a földi élet értelmében, úgyannyira, hogy számtalan kétségtől sújtva reménytelenségbe süllyednek. Engedjétek meg -- alázattal és bizalommal kérlek benneteket és könyörgök hozzátok --, engedjétek meg, hogy Krisztus szóljon az emberekhez. Az élet igéi egyedül nála vannak, igen, az örök élet igéi.” Kitárni a "kapukat" Krisztus előtt, befogadni őt emberségünkbe egyáltalán nem veszedelem az ember számára; ellenkezőleg, ez az egyetlen út, ha az embert a maga teljes igazságában akarjuk megérteni és értéke szerint akarjuk megbecsülni. Amennyiben a világi Krisztus-hívők az élet mindennapos dolgait összhangba tudják hozni az evangéliummal, az ragyogó és hatásos tanúságtétel lesz arról, hogy nem a félelem, hanem Krisztus keresése és a hozzá való ragaszkodás a döntő mozzanat ahhoz, hogy az emberek éljenek, gyarapodjanak, és az emberi méltósághoz illő, új életformák szülessenek. Isten szereti az embereket! Ez az a legegyszerűbb és megrendítő hír, mellyel az Egyház adós az embereknek; íme, ez az, amit a hívők életükkel és szavukkal fennhangon hirdethetnek és kell hirdetniök: Isten szeret téged! Krisztus miattad jött! Krisztus számodra is "út, igazság és élet". (CL34)