A veszprémi Regina Mundi plébánia munkatársai az alábbi interjút készítették Hiba György jezsuitával. 

1. Hogyan kötődik (kötődött) a Regina Mundi Egyházközséghez? Részt vett-e gyermekként vagy fiatalként az itteni hitéletben?

1997-2003 között tanultam az akkori Veszprémi Egyetem tanárképző karán német bölcsész szakon. Az egyetem utolsó két évében fedeztem fel újra a keresztény élet szépségét és kaptam meg a hit ajándékát. Ekkor találkoztam Tóth Gyula atyával és Apolka nővérrel, akik sokat segítettek hitem újraéledésében és elmélyülésében. Rajtuk keresztül kerültem kapcsolatba a plébániai ifjúsági közösséggel is. Gyakorlatilag ebben a közösségben „szocializálódtam” vissza az egyházba.

2. Mikor és hogyan került kapcsolatba először szerzetesrenddel? Legelőször melyiket ismerte meg?

Miután lediplomáztam, Pétfürdőn kezdtem el tanítani a Kolping Katolikus Szakiskolában. Egyik kolléganőm ajánlotta a jezsuitákat – mivel úgy éreztem, hogy többet szeretnék adni Istennek – mint olyan rendet, akik sokat tudnak segíteni a hivatástisztázásban. A hat év alatt, amíg ott tanítottam, évente egyszer elvégeztem egy nyolcnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlatot.

3. A papság vagy a szerzetesség hivatására érzett először meghívást?

Igazán nem tudtam eldönteni, hogy inkább pap vagy szerzetes szeretnék-e lenni. Csak azt éreztem, tudtam, hogy szeretném Jézust követni és osztatlan, tiszta szívvel Istent szolgálni.

4. Hogyan készült fel a szerzetességre / papságra?

Hát, ami a készülődést illeti, alapvetően ezt a vágyat ápoltam a szívemben. Tanítottam, főiskolára jártam – angol nyelvtanár szakra – ha tehettem naponta vettem részt szentmisén és imádkoztam. A hívás váratlanul egy szentmisében érkezett 2008 tavaszán.   

5. Miért ehhez a rendhez akart tartozni, amelynek tagja lett? Mi a rendjének fő jellemzője, ki alapította, hogyan mutatná be azok számára, akik nem ismerik?

A jezsuita rendnek sokat köszönhetek. A „lelkigyakorlatok” révén egy élő kapcsolat született Istennel, Jézussal. Olyan imaformákat tanultam, amelyben otthon éreztem magam. Istennel megszületett új kapcsolatomban magamra és embertársaimra is új szemmel tudtam tekinteni. A világot egyre inkább Isten teremtésének éltem meg. Mindezek miatt egyértelmű volt számomra, hogy a jezsuitákhoz lépjek be, amikor megkaptam a hívást. A rend alapítója Loyolai Szent Ignác számára a legfontosabb az volt, hogy Jézus társa legyen. Ezért imádkozott Szűz Máriához, akit a Társaság ma is édesanyjaként tisztel. Amikor 1540. szeptember 27-én III. Pál pápa jóváhagyta a rendet, az első társak közös megegyezéssel kimondták, hogy Jézus társaiként Jézus Társasága legyen a rend neve. A jezsuiták a társadalmi élet legkülönfélébb területein vannak otthon, a tudományos munkától a művészeteken át a szociális jellegű tevékenységig. Egyik jellemzője a rendnek a határokon való megjelenés (országok, kultúrák, vallások határainál) olyan helyeken, ahová az egyház csak nehézségek árán vagy egyáltalán nem tud eljutni. Ezt minden egyes pápa kérte és kéri is a rendtől. A párbeszédre való készség mellett a Jezsuiták másik jellemzője, hogy Istent keresik minden tevékenységükben. Szent Ignác használja azt a kifejezést, hogy „szemlélődve cselekedni, cselekedve szemlélődni”. Ez kifejezi az apostoli élet dinamikáját, amely csupán imádságos életből tud gyümölcsözően forrásozni. Még egy „jelmondatot” szeretnék megemlítenni: „Ad Maiorem Dei Gloriam” - Mindent Isten nagyobb dicsőségére. Az ignáci magis (több, jobb, inkább lat.) válik itt láthatóvá. Ignác nem arra törekedett és nem is várta el a társaitól, hogy a legjobb, legszebb, a legtökéletesebb tetteket vigyék végbe Istenért – erre ember nem képes – hanem, hogy mindig csak egy kicsit tegyenek jobbat, többet, szebbet. Az emberi fejlődés természetes útját veszi itt figyelembe Ignác.

6. Hogyan él egy szerzetes, hogy telik egy napja / egy hete?

A napirend attól függ, hogy a képzés melyik pontján vagyok. Novíciusként – újoncként – ez két év jól felépített rendszerét jelenti, ahol a nap jól beosztott, világosan struktúrált, a középpontja az ima, ennek begyakorlása és az ignáci lelkiségben való elmélyedés. A fogadalom után – ami egyszerű ugyan, de már örök – tanuló rendtagként a tanulás kerül a középpontba, és az imádság részeként tekintünk rá. Magiszterként – a filozófia és teológia közötti gyakorlati időszak – arra törekszünk, hogy az imából forrásozzon a tevékenységünk. Ez napi egy óra imádságot jelent, amit én igyekszem reggel, minden tevékenységem előtt elvégezni, munkát – ami számomra jelenleg lelkinapok, lelkigyakorlatok tartása, kísérése, lelkivezető kurzus - du. szentmisét, este pedig egy a napra visszatekintő imádságot. A héten egyszer közös szentmise és közösségi est van. Fontosak a rendszeres közösségi alkalmak is (kirándulás, kultúra) és a csendes napok tartása. Egy évben egyszer egy nyolcnapos csendes lelkigyakorlat elvégzése. A teológia befejezése után papszentelés jön, az első papi évek, ami hasonló a magisztériumhoz.  A képzés befejező pontja a tercia, egy utolsó állomás az ünnepélyes örökfogadalom előtt. Ez egy kb. 7-8 hónapos külföldi tartózkodás, amikor a jezsuita egy hosszabb 30 napos lelkigyakorlatban újból ránéz az életére, a hivatására, az elhívására, szociális munkát végez és tanulmányozza a rendi dokumentumokat. Ezután visszatér, folytatja a munkáját és várja az örökfogadalom időpontját, amellyel végleg elköteleződik a Társaság iránt és a Társaság is iránta.  

7. Milyen feladatokat lát(ott) el a renden belül?

Jelenleg magiszter vagyok, a filozófiai képzést befejeztem és a teológiai képzés előtt állok. A magisztérium általában egy két éves, gyakorlati időszak.

8. Van-e kapcsolata világi papokkal / hívekkel?

Munkám során rendszeresen találkozom és dolgozom világiakkal. Világi papokkal is kapcsolatban vagyok, de még nem volt velük közös munkám.

9. Tartja-e a kapcsolatot a régi barátokkal vagy a Regina Mundihoz tartozókkal, veszprémiekkel?

Néhány régi barátommal megmaradt a kapcsolatom. A Regina Mundi közösségéből inkább a facebook-on látok egy-egy ismerős arcot. Imáimban hordozom az összes olyan kapcsolatomat, ami elvezetett a jezsuitákig.

10. Mit tanácsolna azoknak, akikben ébredezik a hivatás?

Ha valakiben ébredezik a hivatás, akkor azt érdemes ápolni, ránézni, ébren tartani. Mintha egy kis növényt kaptam volna ajándékba. Talán még nem látszik igazán, hogy milyen fajta, de az egyértelmű, hogy vízre, tápanyagra, napfényre és szerető figyelemre van szüksége. Ugyanígy a hivatásnál is:  imádkozni kell érte, vele és nap mint nap Isten elé tárni, neki felajánlani. Az is fontos, hogy legyen egy olyan lelkivezetőm, akiben megbízom.