"Krisztus legfőbb Helytartója iránt engedelmességre kötelező fogadalom arra irányul, hogy odamegyünk, ahova csak a világon, ítélete szerint, Isten nagyobb dicsőségére és a lelkek segítségére küld bennünket, akár hívők, akár hitetlenek közé. A Társaság ennél a fogadalomnál nem egy meghatározott helyre gondolt, hanem azt akarta, hogy a rendtagokat szórják szét az egész világ különböző tájaira és helyeire. A Társaság ugyanis azt kívánta választani, aminek a megvalósítása a legjobb, és azt remélte, hogy ez akkor fog bekövetkezni, ha a pápa végzi a Társaság tagjainak elosztását."
Szent Ignác, Rendalkotmány 603.

 

Azok a jezsuiták, akik befejezték a hosszú képzésüket, a szokásos három szerzetesi fogadalmon kívül egy negyedik fogadalmat is letesznek. Mi is ez?

A negyedik fogadalom történelmi háttere

Az, hogy az első társak a pápához folyamodtak, valamiféleképpen egy közösségi megkülönböztetés kudarc élményhez kötődött. Párizsban (1534) ugyanis közösen elhatározták, hogy a Szentföldre mennek és az apostolok módján élnek. Arról viszont már nem tudtak egységes álláspontra jutni, hogy a zarándoklat után mit is csináljanak. Ignác szeretett volna a véglegesen a Szentföldön apostolkodni, de volt, aki a nem keresztények közé ment volna (Xavér). Olyan is volt a társak között, aki a keresztények közti munkát tartotta elsődlegesnek (Fáber), de Európában. Ekkor merült fel először bennük, hogy ha nem tudnak egyöntetűen dönteni, akkor majd a pápához mennek és felajánlják neki szolgálataikat, hogy ő küldje szét őket, annak megfelelően, ahol a legnagyobb szükségét látja. Ezt a megoldást látták követendőnek arra az esetre is, ha nem tudnak eljutni a Szentföldre, ami be is következett, mert 1537-ben a török háború miatt lehetetlenné vált a szentföldi zarándoklatuk.

A 16. századi pápai udvar nem volt az erények palotája. A reneszánsz világiassága még mindig erősem meghatározta a légkört. Ignácéknak nem voltak illúzióik ezzel kapcsolatban. Mégis egy mély hitbéli meggyőződés elvezette őket a római pápához, ahogy Polanco, Ignác titkára megfogalmazza, "meg voltak győződve arról, hogy Krisztus majd helytartója által fogja irányítani őket a nagyobb szolgálat útján."  A pápában látták ugyanis azt az embert, aki az Egyház egészének a gondját viseli, és ezért jobban tudja őket küldeni oda, ahol nagyobb szükség van rájuk. Az első társak pápának való felajánlása intézményesült a jezsuiták negyedik fogadalmában.

A negyedik fogadalom és az egyetemesség

A három szerzetesi fogadalom mellett a professzus jezsuiták még egy negyedik, különleges engedelmességi fogadalmat is tesznek, amiben elkötelezik magukat, hogy készek bárhova elmenni, ahova a Szentatya a hit hirdetése érdekében küldi őket. Nadal atya, Ignác egyik legjobb tanítványa, így ír ennek értelméről: "Mindenben amit csak teszünk, amennyire csak lehet, egyesüljünk a pápával, mert az egyetemes felelős mindazért, ami az egyedi helyzetekből hiányzik. Szolgálatára rendeljük magunkat egyetemesen és közvetlenül. Ez a sajátos, Őszentségének adott negyedik fogadalom gyökere."

Az negyedik fogadalom értelmének egyik korai (1550) megfogalmazása itt olvasható.

A negyedik fogadalom ma

Természetesen a jezsuitákra is vonatkozik mindaz, ami minden katolikusra érvényes a pápával kapcsolatban (Vö. Lumen Gentium 22-25). Ezen túl, a különleges engedelmességi, vagy negyedik fogadalom az egyetemes pásztorral való egységet emeli ki, amely épp egyetemes jellege miatt, felülmúl minden helyi munkához, országhoz való kötődést. A jezsuita ideál ezért a mozgékonyság. Ez azt jelenti, hogy mindig kész kell legyünk, hogy valami új feladattal bízzanak meg minket, akár a pápa által, akár elöljáróink révén. A mozgékonyság teszi lehetővé, hogy az egyetemes Egyházat szolgáljuk, és ne ragaszkodjunk a saját kis világunkhoz. A pápa igen ritkán ad személyes küldetést jezsuitáknak, sokkal inkább a Társaság egészéhez szól és kér dolgokat. Az ateizmus elleni intellektuális küzdelem, a vallásközi párbeszéd, a Vatikáni Rádió, vagy a Római Gergely egyetem, a Biblikus Intézet olyan munkaterületek, melyek gondozását a pápa kifejezetten kérte a Társaságtól. A rend mai generálisa, Adolfo Nicolas, újra és újra hangsúlyozza a jezsuitáknak, hogy küldetésünk egyetemes, készek kell legyünk vállalni az ebből fakadó mozgékonyságot.  következményeit.