"Szeretnék egy missziós egyházat, amely nem annyira nyugodt, egy szép egyház, amely halad előre. Járuljatok hozzá, hogy az egyház hűséges legyen ahhoz az úthoz, amelyet Jézus akar."
Ferenc pápa

Nincs ideiglenes hivatás

 „Egyszer hallottam egy kispaptól, egy jó kispaptól, hogy Krisztust akarja szolgálni, de csak tíz évig, aztán egy más életet akar kezdeni… Ez veszélyes! Figyeljetek jól: mindnyájan, mi idősebbek is, az ideiglenesség kultúrájának nyomása alatt élünk. Ez veszélyes, mert az ember nem teszi fel az életét semmire véglegesen. Házas vagyok, amíg tart a szerelem. Nővér leszek, egy kicsit, egy ideig, aztán majd meglátom. Kispap leszek, hogy pappá váljak, de nem tudom, hogy miképp végződik ez a történet. De ez Jézussal nem megy!! Nem nektek teszek szemrehányást, ennek az átmenetiség kultúrájának teszek szemrehányást, amely mindnyájunkat sújt, mert nem tesz jót nekünk: ma nagyon nehéz egy végleges döntést hozni. Az én időmben könnyebb volt, mert a kultúra egy végleges döntésnek kedvezett, mind a házaséletet, mind az Istennek szentelt vagy a papi életet illetően. De napjainkban nem könnyű egy végleges döntés. Ennek az ideiglenes kultúrának vagyunk az áldozatai. Szeretném ha megértenétek, hogyan lehetek szabad ettől az átmenetiség kultúrájától? Meg kell tanulnunk belülről bezárni a belső cellánk ajtaját”

A öröm hiteles és nem hiteles forrásai

A meghívás, a hivatás mindenekelőtt olyan öröm, amely nem abból az örömből fakad, hogy megszereztem a legújabb típusú okostelefont, a leggyorsabb motort, vagy a legdivatosabb autót.
„Őszintén mondom nektek, rosszul érzem magam, amikor látom, hogy egy papnak vagy egy szerzetesnőnek a legújabb típusú autója van. Ez nem lehetséges! Úgy gondolom, hogy az autó szükséges, mert annyit kell dolgozni, innen-oda menni, de elégedjetek meg egy szerényebb autóval! Ha az a szebb autó tetszik neked, akkor gondolj arra, hogy hány gyermek hal éhen. Csak arra!”
Az öröm tehát valami olyanból fakad, ami eltér ettől a valóságtól, amellyel kapcsolatban álltok és amelyet nem hagyhattok figyelmen kívül – hangsúlyozta. Abból fakad, hogy halljuk, de nem biztos, hogy szavak formájában azt, hogy: „Te fontos vagy nekem”. Éppen ez az, amit Isten megértet velünk. Isten, amikor hív benneteket, ezt mondja: „Te fontos vagy nekem, szeretlek, számítok rád”. Megérteni és érezni ezt, ez a titka a mi örömünknek. Érezzük, hogy Isten szeret bennünket, érezzük, hogy Számára nem számok, hanem személyek vagyunk; érezni, hogy Ő az, aki hív minket. A papi, szerzetesi, szerzetesnői hivatás nem elsősorban a mi választásunk, hanem válasz egy meghívásra, a szeretet hívására – fejtette ki a Szentatya. Ez az öröm mindenekelőtt ragadós, mert nincs életszentség szomorúságban.  

Tisztasági fogadalom: lelki atyaság és anyaság

A tisztaság fogadalmával kapcsolatban a pápa rámutatott: olyan út, amely éretté tesz a lelkipásztort apaságban, anyaságban. „Ti, szeminaristák, szerzetesnők szereteteteket Jézusnak szentelitek, nagy szeretet ez; szívetek Jézusé és ez késztet minket a tisztaság, a papi nőtlenség fogadalmára. De a tisztaság, a papi nőtlenség fogadalma nem ér véget a fogadalomtétel pillanatában, hanem halad előre. Egy pap, amikor nem atyja a közösségének, egy szerzetesnő, aki nem anyja mindazoknak, akikkel együtt dolgozik, szomorú lesz. Ez a probléma. A lelkipásztori élet szomorúságának gyökere éppen az atyaság és anyaság hiányában van, amely abból fakad, hogy rosszul éljük meg ezt a konszekrációt, amelynek termékenynek kell lennie. Egy pap vagy egy szerzetesnő nem lehet nem termékeny: ez nem katolikus! Ez nem katolikus! Ez az egyházi rend, a megszentelt hivatások szépsége: az öröm, az öröm”.

A formáció négy pillére

Képzésük négy alappillére a következő: spirituális képzés, vagyis a spirituális élet; az intellektuális élet, vagyis a tanulás, az apostoli élet, az, hogy elkezdik az evangélium hirdetését; és végül a negyedik, a közösségi élet. Négy! - mondta nyomatékosan a pápa. Erre a négy pillérre kell építeniük hivatásukat.

A közösségi élethez: Ne pletykáljatok!

Olykor a közösségekben elterjed az a szokás, hogy rosszat mondanak a másikról, pletykálnak háta mögött féltékenységből, ambícióból, vagy irígységből. És klasszikus jelenség, hogy nem pozitív dolgokat mondunk a feletteseinkről. 
„Én is beleestem ebbe a hibába. Hányszor és hányszor tettem ezt! És szégyellem magam! Szégyellem magam emiatt” – vallotta meg őszintén a pápa. Nem jó ezt tenni: nem jó pletykálkodni. “Hallottad ezt, hallottad azt”. Ha van valami problémám egy nővéremmel vagy fivéremmel, megmondom a szemébe és ez segíthet neki. De nem a többieknek mondom, hogy “bepiszkítsam” az illető személyt. A pletykák – rettenetesek! 

Kilépni önmagunkból: Jézus felé és mások felé, szemlélődő és misszionárius lenni

Ferenc pápa az audiencia végén két fontos tanáccsal látta el a fiatalokat: lépjenek ki önmagukból, hogy találkozzanak Jézussal az imában és lépjenek ki önmagukból, hogy találkozzanak másokkal. “Szeretnék egy missziós egyházat, amely nem annyira nyugodt, egy szép egyház, amely halad előre. Járuljatok hozzá, hogy az egyház hűséges legyen ahhoz az úthoz, amelyet Jézus akar. Ne tanuljatok tőlünk, akik már nem vagyunk annyira fiatalok; ne tanuljátok meg tőlünk azt a sportot, amelyet mi, öregek gyakran űzünk: a panaszkodás sportját! Ne tanuljátok meg tőlünk a panaszkodás kultuszát. Az egyfajta istennő.. Mindig csak a panaszkodás… Legyetek pozitívak, ápoljátok a spirituális életet, és ugyanakkor menjetek és találkozzatok az emberekkel, főleg a legmegvetettebb, leghátrányosabb helyzetben élőkkel. Ne féljetek attól, hogy kilépjetek önmagatokból és az árral szemben haladjatok. Legyetek szemlélődők és misszionáriusok. Legyen mindig veletek a Szűzanya, kérlek benneteket, hogy imádkozzátok a rózsafüzért. Soha ne hagyjátok el! Legyen mindig veletek Mária, otthonotokban, mint ahogy János apostol magához vette a Szűzanyát. Mária kísérjen mindig és oltalmazzon mindig benneteket.

Ima

Az Evangéliumban hallottuk: „Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába” (Lk 10,2). Az aratás munkásai nem reklám kampányokon vagy szolgálatra behíváson keresztül kerülnek kiválasztásra, hanem Isten „választja ki” és „küldi el” őket. Ő adja a küldetést. Ezért fontos az ima. Az egyház, ahogy XVI. Benedek ismételte, nem a miénk, hanem Istené. És hányszor gondoljuk azt mi, megszentelt életet élők, hogy a miénk, ugye? – jegyezte meg a pápa. A megművelésre szánt terület az Úré! A küldetés tehát elsősorban kegyelem. A küldetés kegyelem – hangsúlyozta. Ha az apostol az ima gyümölcse, akkor abban találja meg a cselekvés számára a világosságot és az erőt. Küldetésünk nem termékeny, sőt kialszik abban a pillanatban, amikor megszakad a kapcsolat a forrással, az Úrral. 

Kedves szeminaristák, novíciusok, novíciák és a hivatás útján járó fiatalok – folytatta Ferenc pápa. Egyik oktatótok néhány napja azt mondta nekem, hogy az evangelizálást térdelve végezzük. Figyeljetek jól! Legyetek mindig az ima emberei! Az Istennel való állandó kapcsolat nélkül a misszió mesterséggé válik. Pedig a küldetés nem egy mesterség, hanem valami más. Mindig leselkedik ránk az aktivizmus, a struktúrákba vetett túlzott bizalom veszélye. Ha Jézusra tekintünk, látjuk, hogy minden döntés vagy fontos esemény előtt intenzív és hosszú imára vonul vissza. Tápláljuk a kontemplációt akkor is, ha fontosabb és sürgetőbb feladataink vannak. Minél inkább a misszió arra hív benneteket, hogy a létezés perifériái felé indultok el, annál inkább szívetek legyen egységben Krisztuséval, amely tele van irgalommal és szeretettel – kérte a pápa a szeminaristáktól. Ebben rejlik a pasztoráció, az Úr tanítványa termékenységének titka!

Jézus „erszény, tarisznya, saru nélkül” (Lk 10,4) küldi el övéit. Az Evangélium hirdetését nem a személyek száma, vagy az intézmény presztízse, vagy a rendelkezésre álló erőforrások mennyisége biztosítja. Ami számít az az, hogy itasson át bennünket Krisztus szeretete, hogy hagyjuk vezetni magunkat a Szentlélek által, és hogy oltsuk be saját életünket az élet fájába, amely az Úr keresztje. 

(A Vatikáni Rádió tudósításai alapján, KZ)