Vannak dolgok, amiről nehéz beszélni. Olyan kuszának és furcsának érzi magát az ember. Félelmek és örömök váltakoznak, amikor az a kérdés kerül elő, hogy mi is az én élethivatásom? Mit vár tőlem az Úr? Hogyan is lehetnék boldog? Valami többre vágyom, vajon mi is az pontosan? Miért is vagyok nyugtalan? Család, talán az egyházmegyés papság, vagy szerzetesség? De normális vagyok egyáltalán, hogy ilyenek jutnak eszembe? 
Sokkal több fiatalban merülnek fel ilyen kérdések, mint gondolnánk. Egy nagy lépés lehet előre, ha valakivel beszélni kezdünk erről. Ha kimondunk dolgokat, már világosabban kezdünk látni, és talán még valami értelmeset is hallhatunk egy másik embertől, aki már átment hasonló megkülönböztetésen. 
Koronkai Zoltán jezsuita hivatásgondozó szívesen áll rendelkezésedre egy-egy beszélgetésre vagy elektronikus levélváltásra.